scherzomiskolc
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

XXI. SCHERZO

 

Amatőr Zenés Ifjúsági Színpadok

Országos Fesztiválja

 

 

MISKOLC

(2017. április 30. – május 02.)

A Zenés Színpadok Országos Fesztiváljának története

A fesztivál megrendezésének gondolata 1995-ben merült fel. Az ötletet már a következő év tavaszán tett követte, így valósult meg az első SCHERZO 1996. április 1–2-án, Békéscsabán.
Ekkor az Ifjúsági Ház hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a fesztivált. Az országban elsőként adott lehetőséget a zenés műfajjal foglalkozó amatőr művészeti csoportok bemutatkozására, valamint szakmai zsűri előtti megmérettetésre.
A két nap alatt musical és szórakoztató műsorok kategóriában 6 csoport 10 produkcióval mutatkozott be szép számú közönség előtt.
1996-ban a rendezvénynek 187 résztvevője volt. A Pápáról érkezett Musical Stúdió vezetőinek olyannyira elnyerte tetszését a fesztivál ötlete, hogy 1997-ben – majd az ezt követő páratlan években (1999; 2001) – ők lettek a rendezvény a SCHERZO társrendezői a Dunántúlon.

Az 1998-as SCHERZO helyszíne ismét Békéscsaba volt április 6–8-án. Mivel a fesztivál a vártnál komolyabb visszhangra talált, ezért a rendezvény is három naposra bővült, ahol az ország legkülönbözőbb pontjáról érkezett 8 csoport 13 előadása került bemutatásra. Az Ifjúsági Házban 376 főt láttak vendégül. Az előző évekhez hasonlóan neves művészekből álló szakmai zsűri és diákzsűri értékelte a produkciókat, s adta ki a fesztivál díjait.
Az 1998-as rendezvényt a műfaj kedvelői és művelői már a szakma egyfajta fórumaként tartották számon.

A harmadik békéscsabai helyszínű országos szintű és rangú fesztiválra 2000. április 15–18-án került sor. A hivatalos és nem hivatalos színházi szakma is felfigyelt az eseményre, mellyel az M1 televízió Zanzibár című műsora is foglalkozott.
Az előzőekhez képest is több helyről és nagyobb létszámmal jelentkeztek diákszínjátszó csoportok, melyek részesei kívántak lenni ennek a rendezvénysorozatnak, így a két versenynapon 15 csoport 18 produkcióját láthatta a közönség. A 2000-es fesztiválnak 310 résztvevője volt.

Az országos szinten hetedik alkalommal megrendezett találkozónak 2002-ben április 12-14 között ismét az Ifjúsági Ház volt a házigazdája. Az előzsűrizést követően 11 csoport előadása került be a versenyprogramba.
A fesztivál színvonalát és rangját az is jelzi, hogy a zsűri-elnökséget Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgató-főrendezője vállalta el.

2004-ben a Színjátszófesztivál április 14-18 között került megrendezésre.
Előrendezvényként két professzionális produkciót láthatott az ellátogató közönség.
Április 14-én Neil Simon vígjátéka, a Mezítláb a parkban került bemutatásra a Turay Ida Színtársulat vendégjátékaként, Pécsi Ildikó főszereplésével.

A fesztivál főrendezvénye, a zenés előadásokat bemutató amatőr színpadok versenye a hét végén, április 16-17-18-án zajlott.
A fesztiválra két kategóriában 17 csoport összesen 21 produkcióval nevezett, melyből 13 együttes mutatkozhatott meg a fesztiválon.
Április 18-án, vasárnap a SCHERZO eredményhirdetésén 8 csoportos díj, 1 fődíj (abszolutórium) és 17 különdíj került kiosztásra.
A SCHERZO 3 napjának 14 előadását megközelítőleg 2200 fő tekintette meg.

Az elkövetkező években a SCHERZO-t egyre nagyobb sikerrel és egyre bővülő repertoárral rendezték meg. A két kategória mellett (I. Musicalek, és rockoperák; II. Musical és dal összeállítások, tematikus zenés műsorok) helyet kapott a Szólóének verseny, mint legújabb kategória.

A SCHERZO történetének 20 éve alatt, olyan nevek fordultak meg a szakmai zsűriben, mint: Miklós Tibor, Fincza Erika, Nagy Anikó, Seregi Zoltán, Bolba Tamás, Rogács László, Kővári Judit, Kovács Gábor Dénes, Makrai Pál, Szente Vajk, Polyák Lilla, Túri Lajos, Bakó Gábor, Tihanyi Ákos, Gajdos József, Földes Tamás.

A fesztivál legfőbb értéke a díjakon túl, hogy a szakmai zsűri további tanulási és fellépési lehetőséget biztosít azoknak a fiatal tehetségeknek, akikben meglátja a lehetőséget arra, hogy profi szakmai színházakban is megállják helyüket.

Ennek a rangos fesztiválnak köszönhetjük, hogy folyamatos szakmai kapcsolatba kerültünk profi színházakkal, rendezőkkel. Miklós Tibor akit, a „musical magyarországi megteremtőjének” neveznek a szakmában, több növendékünket is kiválasztotta már számos neves Budapesten bemutatásra került darabjába. Itt dolgozhattunk a Rockszínház falai között számos darabban, valamint a Pesti Magyar Színház előadásaiban is.

A fesztiválon elért eddigi eredményeink alapján a jogtulajdonos békéscsabai szervezőtől, 2016-ban társulatunk megkapta az engedélyt a SCHERZO fesztivál Miskolcon történő lebonyolítására. Szeretnénk, ha 2017-ben Miskolc adhatna otthont ennek a rangos eseménynek, melynek szervezését teljes egészében magára vállalja a 4-Dance Club Táncstúdió Ifjúsági Egyesület.

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!